A jellemz?it.A metafora két fogalom vagy jelenség kapcsolatán

A továbbiakban a grice-i és a relevanciaelmélet alapján nézzük meg a metaforák és az irónia jellemz?it.A metafora két fogalom vagy jelenség kapcsolatán alapul, valós vagy vélt, közös küls? vagy bels? vonásaik, hangulati egyezés alapján. Vagyis a metaforák segítségével egy fogalmi céltartományt értünk meg egy másik fogalmi forrástartományon keresztül. A metaforákon belül is megkülönböztetünk konvencionális- és nem konvencionális metaforákat (Gibbs és Colston, 2012). A konvencionális metaforák olyan, adott nyelvcsoportra jellemz?, mindenki által ismert nem szó szerinti nyelvi eszközök, amelyek elhangzásakor a nem szó szerinti jelentés el?bb aktiválódik a szó szerinti jelentésnél. Ezek a mindennapi beszédünk és gondolkodásunk nélkülözhetetlen részét képezik, és nagyban befolyásolják világlátásunkat és a konceptualizációnkat is. A nem konvencionális metaforák esetében a szó szerinti és a nem szó szerinti jelentés összekapcsolódása kevésbé közismert, kevésbé gyakori, így könnyebben félre tudjuk ?ket érteni (Gibbs és Colston, 2012). Grice (1989) szerint a metaforikus jelentés a min?ség maximájának megszegésén alapul, interpretációjuk pedig kétlépcs?s, amikor is el?ször a kifejezés szó szerinti értelmezésének hamis voltát detektáljuk, utána indul el a nem szó szerinti interpretáció. A relevanciaelmélet a metaforát az optimális relevancia elérésének egyik lehetséges útvonalaként értelmezi (Wilson és Sperber, 2004). Sperber és Wilson (1995) szerint a metaforák interpretációja gyenge implikatúrák értelmezésén keresztül valósul meg, amelyek segíthetik az interpretációt, de a megnyilatkozás más implikációk lehet?ségét is mutatják, az er?s implikatúrákkal ellentétben. Úgy vélik, hogy a metafora esetében a propozíciós forma eltér attól a gondolattól, amit ábrázol, továbbá a hallgató logikai és kontextuális implikációk segítségével tudja értelmezni (Sperber és Wilson, 1995), mindehhez pedig a hallgatónak els?fokú tudatelméleti képességgel kell rendelkeznie (Wilson és Sperber, 2004; Happé, 1993). Grice (1989) elméletében az irónia szintén olyan társalgási implikatúra, amely a min?ség maximájának megszegésén alapul. Az iróniát a hallgatónak anélkül kellene felismernie, hogy a beszél? explicit módon kifejezné (az általa közölt dologgal a mondott dolog ellentétét akarja kifejezni). Grice (/1989) az irónia interpretációjában, mint a metaforáknál is látható, kétlépcs?s folyamatot ír le. El?ször a hallgató megérti a megnyilatkozás els?dleges értelmét, felismeri, hogy az kontextuálisan nem megfelel?, utána következtetés útján jut el az ironikus jelentéshez. Ezzel szemben a relavanciaelmélet szerint az irónia másodfokú interpretációja egy bizonyos gondolatnak, amihez mindig valamilyen attit?d is társul (Wilson és Sperber, 2004). Az irónia tehát képes ezeket az attit?döket és érzelmeket közvetíteni, interpretációjához pedig szükség van a megnyilatkozáshoz kapcsolódó beszél?i, disszociatív attit?d hallgató általi felismerésére, ehhez pedig elengedhetetlen a másodrend? tudatelméleti képesség (Wilson és Sperber, 2004). Leech (1983), Grice munkáját kiegészítve, kidolgozta a kommunikáció udvariasság alapelvét és irónia elvét is. Leech (1983) szerint, ha ironikusan állítunk valamit, a szó szerinti jelentés ellentétét implikáljuk, de az akadálytalan, könnyed kommunikáció feltétele az, hogy a beszédpartnerek megpróbálják véleményüket egyesíteni, és a minimálisra csökkenteni a véleményükben megjelen? különbségeket, különben negatív érzések alakulhatnak ki bennük a másik félr?l. Leech (1983) arra keres magyarázatot, hogy miért használunk indirekt közlésmódot akkor, amikor az elkerülhet? lenne, és hogy a beszél? milyen elvek segítségével éri el, hogy a hallgató megértse kommunikációs szándékait. Azt mondja Leech (1983) udvariassági alapelve, hogy a legfontosabb az, hogy a beszélgetésben részt vev? egyénekben pozitív érzések, érzelmek alakuljanak ki, ezek kölcsönösek legyenek, és fenn tudják ?ket tartani. Mindezt az udvariasság fogja irányítani. Az irónia ekkor kap szerepet, mert segítségével, ily módon indirekt megnyilatkozással képesek vagyunk csökkenteni a hallgatóban a negatív felhangot. A Leech féle iróniaelv pedig ennek alapján azt mondja, hogy ha sért?t akarunk mondani, az lehet?leg ne fordítson hátat az udvariassági elvnek, de a megnyilatkozás szándéka indirekt módon, implikatúra segítségével érthet? legyen (Leech, 1983).